A velencei zsidó gettó
A Cannaregio negyed csatornái és hídjai között rejtőzik a velencei zsidó gettó, amely a Serenissima egyik legkülönlegesebb és legérdekesebb helyszíne – minden látogatónak érdemes felfedeznie.
A terület három részre oszlik: Ghetto Vecchio, Ghetto Nuovo és Ghetto Novissimo, és a Camping Ca’ Savio vendégei számára is könnyen megközelíthető. A Punta Sabbioni kikötőből, amely körülbelül 4 km-re található a kempingtől, a 14-es vonalú hajóval a Lido felé lehet utazni. Körülbelül 20 perc múlva szállj le a Lido – S.M.E. megállónál, majd onnan a 5.1-es vagy 5.2-es vonalon utazhatsz tovább kb. 45 percet a Guglie megállóig. Innen egy rövid sétával elérhető a gettó.
Alternatív megoldásként a Treporti kikötőből (szintén kb. 4 km a kempingtől) a 12-es járattal lehet eljutni az F.te Nove megállóig. Az út körülbelül egy órát vesz igénybe, majd onnan kb. 20 perces séta vezet a gettóhoz.
Ha vonattal érkezel Velence Santa Lucia pályaudvarára, az út még rövidebb: elég átkelni a Ponte delle Guglie hídon, balra fordulni, és rövidesen jobbra található a gettó bejárata.
Bármelyik útvonalat is választod, mindegyik egyedi betekintést nyújt a lagúnák városába, és felkészít arra, hogy felfedezd a velencei zsidó gettó gazdag történelmét.
A velencei gettó története
A velencei zsidó gettó története több mint ötszáz évet ölel fel, amelyet szenvedés, kitartás és újjászületés jellemez.
A Serenissima Köztársaság 1516-ban hozta létre – ez volt az első gettó a világon, és maga a „gettó” szó is a velencei dialektusból származik. A kijelölt terület korábban öntödéknek („geti”-nek) adott otthont, innen ered a név.
A zsidók azonban már jóval korábban, a 10. században is jelen voltak Velencében, de számuk a Cambrai Liga háborúja (1508–1516) után növekedett meg jelentősen. A velencei kormány – félve a növekvő közösség befolyásától – elrendelte, hogy a zsidók egy kijelölt városrészben éljenek.
A gettóban az életet szigorú szabályok irányították: a zsidók csak nappal hagyhatták el a területet munkavégzés céljából, külön jelzést kellett viselniük, és naplemente előtt vissza kellett térniük, amikor a kapukat bezárták. Mindezen korlátozások ellenére a zsidó közösség virágzott, gazdag kulturális és vallási életet alakított ki.
1797-ben Napóleon Bonaparte felszabadította a gettót: lebontatta a kapukat, és teljes polgárjogot adott a zsidóknak. A szabadság azonban rövid életű volt – az osztrák uralom visszatérése után számos korlátozást újra bevezettek, bár enyhébb formában.
A gettó történetének legsötétebb korszaka a második világháború idejére esett. Az 1938-as faji törvények és a náci megszállás idején közel 300 velencei zsidót deportáltak, akik közül mindössze nyolcan élték túl.
A háború után a gettó újjászületett, és zsidó kulturális központtá vált, megőrizve történelmi identitását, miközben megnyílt a világ felé.
A zsinagógák
A velencei gettó öt zsinagógát rejt, amelyek mindegyike más-más zsidó közösség eredetét és hagyományait tükrözi:
- Scola Grande Tedesca (Német Nagy Zsinagóga) – 1528–1529 között épült, ez a legrégebbi. Letisztult, elegáns belső tere a közép-európai askenázi közösségek stílusát követi.
- Scola Canton – 1531–1532 között épült a Canton család finanszírozásával. Híres gazdagon díszített barokk stílusú belső teréről, aranyozott stukkóiról és értékes márványáról.
- Scola Italiana (Olasz Zsinagóga) – 1575-ben készült el az olasz származású zsidók számára. Egyszerű, reneszánsz stílusú építészete eleganciát sugároz.
- Scola Levantina – 1538 és 1561 között épült, az Oszmán Birodalomból érkező zsidó közösség számára. Keleti hatásokat tükröz, díszítése gazdag és egzotikus.
- Scola Spagnola (Spanyol Zsinagóga) – 1580–1584 között épült, a legnagyobb és legdíszesebb az öt közül. A szefárd közösség temploma, különösen figyelemre méltó faragott, intarziás szentélyével.
Ezek a szerény épületek belsejében rejtőző zsinagógák igazi építészeti kincsek, amelyek a velencei zsidó közösség kulturális gazdagságának tanúi.
A zálogházak
A zálogházak a gettóban élő zsidók egyik fő megélhetési forrását jelentették.
Ezek a bankok fontos szerepet játszottak Velence gazdasági életében, mivel szabályozott kamatláb mellett hiteleket nyújtottak. A zsidó hitelezőknek alacsonyabb kamatot kellett felszámítaniuk, mint a keresztény bankároknak – ez a diszkriminatív szabály azonban végül népszerűvé tette a zsidó bankokat minden társadalmi réteg körében.
A legismertebb közülük a Banco Rosso, amely ma is áll és látogatható a Campo del Ghetto Nuovo téren. Gondosan megőrzött belső tere hiteles képet nyújt a 16. századi pénzintézetek világáról.
A Velencei Zsidó Múzeum
Az 1953-ban alapított Velencei Zsidó Múzeum a modern gettó kulturális központja. A Scola Grande Tedesca és a Scola Canton között található, és átfogó képet nyújt Velence zsidó közösségének történelméről és kultúrájáról.
A gyűjteményben vallási tárgyak, textíliák, kéziratok és dokumentumok láthatók, amelyek bemutatják a zsidó mindennapok, hagyományok és küzdelmek történetét.
Különösen figyelemre méltó a rituális ékszereket bemutató részleg, amely rendkívül szép és szimbolikus darabokat tartalmaz.
A velencei gettóba a belépés ingyenes. A Zsidó Múzeum és más történelmi épületek, köztük néhány zsinagóga megtekintéséhez felnőtteknek 12 eurós jegy szükséges, gyermekek, diákok, idősek és csoportok számára kedvezményt biztosítanak. A vezetett túra felnőtteknek 15 euróba kerül, gyermekek, diákok, idősek és csoportok számára szintén kedvezményt biztosítanak. A jegyeket közvetlenül a Campo del Ghetto Nuovo jegyirodában vagy online lehet megvásárolni.
A Zsidó Múzeum szombaton és zsidó ünnepnapokon kívül minden nap nyitva tart.
Érdekességek
A velencei gettó egy különlegességekkel és lenyűgöző részletekkel teli hely.
A gettó épületei például Velence legmagasabbjai közé tartoznak, némelyikük akár nyolc emelet magas is lehet. Ez az egyedülálló jellegzetesség annak a következménye, hogy a növekvő népességet korlátozott területen kellett elhelyezni; a gettó „toronyházai” tehát rendkívüli példái annak, hogyan alkalmazkodik az építészet a rákényszerített korlátokhoz.
Érdekes továbbá megfigyelni, hogy a gettó zsinagógái kívülről nem láthatók, mivel az épületek felső emeletein helyezkednek el. Ez a szokatlan elrendezés abból az igényből fakadt, hogy ne vonják magukra a figyelmet a zsidó vallás gyakorlásával kapcsolatban, amelyet akkoriban megtűrtek, de nem bátorítottak. A visszafogott külső valójában rendkívüli szépségű belső tereket rejt, meglepetést okozva azoknak, akik először látogatnak el ide.
Egy kevésbé ismert tény, hogy a gettó jelentős hatással volt a világirodalomra is. William Shakespeare például – bár soha nem járt Velencében – ide helyezte „A velencei kalmár” című művének egy részét, ezzel hozzájárulva ahhoz, hogy a gettó ikonikus hellyé váljon.
Velencei zsidó konyha
A gettó ideális hely a velencei zsidó konyha felfedezésére, amely a hagyományos zsidó receptek és a helyi alapanyagok különleges ötvözete.
Különleges édességek, mint az Amman fül alakú sütemény (a Purim ünnep jelképe) vagy a marcipán, hagyományos receptek alapján készülnek.
Emellett híres a bacalà alla vicentina, azaz a sózott tőkehalból készült étel, amely eredetileg Vicenzából származik, de a velencei zsidó gasztronómia fontos része lett.
A gettó éttermei és cukrászdái lehetőséget kínálnak e finomságok megkóstolására, így a látogatók az ízeken keresztül is megismerhetik a zsidó kultúrát.
A velencei zsidó gettó nemcsak Velence, hanem az egész zsidó diaszpóra történetének fontos fejezete. Látogatása gazdag, elmélyült élményt kínál, amely segít jobban megérteni a velencei zsidó kultúra összetettségét és szépségét.
