San Simeon Piccolo-templom: egy neoklasszicista kincs Velence szívében
Amikor vonattal érkezik Velencébe, az első dolog, amely megragadja a figyelmet a Santa Lucia pályaudvar elhagyása után, egy impozáns zöld kupola, amely közvetlenül a kijárattal szemben, a Canal Grande túloldalán emelkedik. Ez a Szent Simeon és Júdás temploma, amelyet mindenki San Simeon Piccolo néven ismer, s amely a lagúnák városába érkező látogatók első és leglenyűgözőbb műemlékei közé tartozik.
Maga a templom neve is egy érdekességet és történelmi iróniát rejt, amely feltárja annak összetett fejlődését: bár ma az egyik legmonumentálisabb épület a csatorna partján, mégis „Piccolo”-nak (kicsi) hívják, hogy megkülönböztessék a közeli, kevésbé impozáns San Simeon Grande templomtól, amely eredetileg a kettő közül a nagyobb volt. Ez a névbeli ellentmondás a kulcs a történet megértéséhez, amely során egy ambiciózus 18. századi projekt szó szerint megfordította a két plébánia arányait, így a „kicsi” templom sokkal „nagyobbá” vált névrokonánál.
Történelem: a kezdetektől a neoklasszicizmusig
A San Simeon Piccolo-templom története ősi gyökerekkel rendelkezik, amelyek a 9. századra nyúlnak vissza az Adoldi és Briosi családok révén. A plébánia alapítása azonban valószínűleg a 11. századra tehető, a hivatalos felszentelés pedig 1271. június 21-én történt. Az eredeti épület valószínűleg egy háromhajós bazilika volt, amely párhuzamosan helyezkedett el a Canal Grande-val. A 16. században azonban az épület állaga romlani kezdett, ami egy teljes újjáépítés drasztikus döntéséhez vezetett.
A döntő fordulat 1718-ban következett be, amikor Giambattista Molin plébános, becenevén „Manera”, egy ambiciózus újjáépítési projektet indított, és a munkát Giovanni Scalfarotto építészre bízta. A munkálatok húsz évig tartottak, egészen a 1738. április 27-i ünnepélyes felszentelésig, amelyet Gaspare Negri, Cittanova d’Istria püspöke végzett. Egy ilyen nagyszabású vállalkozás finanszírozására Molin atya igencsak szokatlan módszert választott: egyfajta lottó szervezését, amelyet évente sorsoltak, s ez a furcsa anekdota jól mutatja, mennyi leleményesség és eltökéltség kellett a kor nagy polgári projektjeihez.
A templom az elkövetkező években is számos érdekes eseményen ment keresztül. A Napóleoni Olasz Királyság idején, 1807-ben, káptalanját feloszlatták: kezdetben magába foglalta a San Simeon Grande körzetet, de 1810-ben a helyzet megfordult, és a San Simeon Piccolo a közeli templom filiájává vált.
A két azonos nevű templom státuszának és méretének változása érdekes identitásfordulatot jelent. Abban a korban, amikor az építészeti nagyság a hatalom és a presztízs szinonimája volt, a San Simeon „Piccolo” újjáépítése impozáns és látványos szerkezetté valódi városi fölény kinyilatkoztatásának számított.
Építészet, a hatások szintézise
A San Simeon Piccolo-templom a 18. század egyik legjelentősebb velencei épülete, egy olyan korszakból, amely a barokk pompája és a neoklasszicizmus szigorúsága között képez átmenetet.
Építészete centrális alaprajzú, amely innovatív és ritka megoldás volt abban az időben Velencében, és egy magas, zöld rézzel borított kupola uralja a Canal Grande látképét. Az impozáns korinthoszi portikusz (pronaosz), amelyhez széles lépcsősor vezet, egyértelműen a római Pantheon ihletésére készült, a klasszikus ókorra való közvetlen utalásként, amelyet Scalfarotto építész meg akart jeleníteni.
A részletesebb elemzés azt mutatja, hogy a terv nem egyszerű utánzat, hanem különböző hatások bonyolult szintézise. A kupola, a rómaitól eltérően, ovális héjazatú, amely az egész szerkezetnek függőleges lendületet ad, amit tovább fokoz a tetejére helyezett lámpás. Emellett a téglalap alakú szentély, két apszissal, Andrea Palladio és Baldassarre Longhena műveire emlékeztet, akik Velence építészeti arculatát meghatározták.
A klasszikus, bizánci és palladiánus elemek integrálása egy új stílusbeli vízióba teszi a San Simeon Piccolót kísérleti építészetté, a neoklasszicizmus előfutárává egy olyan városban, amely még erősen kötődött a barokkhoz. Terve egyértelmű reakció a túlzott barokk díszítésre, és új építészeti nyelvet határoz meg, amely a letisztult vonalakon, harmonikus arányokon és racionális elegancián alapul.
A kripta, Velence földalatti titka
A San Simeon Piccolo legérdekesebb és legszokatlanabb tulajdonsága a padló alatt található: egy földalatti kripta, amely egy katakombakomplexumot alkot, ami egyedülálló és szinte anomális elem egy vízre épült városban. Ez a temetkezési hely a korakeresztény katakombák mintájára szerveződik, középen nyolcszögletű szerkezettel, két folyosó mentén elhelyezkedő sírkápolnákkal. Egy mélyen rejtélyes hely, ahol neves plébánosok sírjai találhatók, akiknek személyazonossága többnyire ismeretlen. További rejtély a huszonegy kápolna, amelyek közül nyolc még mindig be van falazva és feltáratlan.
A kripta egyszerre temetkezési hely és földalatti művészeti galéria, amely a lelki és társadalmi fejlődés történetét meséli el, freskókkal, amelyek stílusbeli és tematikus kettősségükkel figyelemre méltóak. A legrégebbi festmények a 18. századból származnak, finom, spirituális jeleneteket ábrázolnak a Keresztútból, az Ó- és Újszövetségből, lágy színekkel.
Később, valószínűleg a 19. század folyamán, a kripta művészete radikális átalakuláson ment keresztül. Az új freskók sötétebb és komorabb tónusokkal, fekete, vörös és arany dominanciával, koponyákat, csontokat és egy teljes alakos csontvázat ábrázolnak egy fülkében. Ez a drámai változás a halál és az okkultizmus iránti vonzalmat tükrözi, amely a 19. században terjedt el, a hagyományos vallási intézmények mély válsága idején.
Sajnálatos módon ez a különleges hely jelenleg nem látogatható, és addig zárva marad a nagyközönség előtt, amíg nem lesz biztonságos.
Szent Péter Papi Testvérülete és a latin mise
Ma a San Simeon Piccolo-templom a Szent Péter Papi Testvérületének lelkipásztori gondozásában van, amely 2006 óta a római rítus rendkívüli formája (tridenti mise) szerint tart itt liturgiát. Ezt a megbízást Velence pátriárkája, Angelo Scola bíboros adományozta, így a San Simeon Piccolo lett a város egyetlen temploma, ahol még rendszeresen tartanak latin nyelvű misét.
A Szent Péter Papi Testvérülete katolikus papokból áll, akik nem tesznek szerzetesi fogadalmat, de közös küldetésen dolgoznak. Céljuk kettős: a papok képzése és megszentelése a hagyományos latin liturgia szerint, valamint a hívek lelkipásztori gondozása.
A régi rítus szerinti mise ünneplése folytonosságot jelent a katolikus liturgikus hagyomány évszázadaival, és a hívőknek és látogatóknak különleges ünnepélyességű és mélységű vallási élményt nyújt. A latin liturgia szigorú szépsége, gregorián énekeivel és szertartásaival, a San Simeon Piccolo neoklasszikus környezetében tökéletes helyet talál, harmóniát teremtve az építészet és a spiritualitás között.
Lehetőség van részt venni a Szent latin misén minden nap 11:00 órakor.
Hogyan lehet eljutni a San Simeon Piccolo templomhoz a Ca’Savio kempingből
Az út a Ca’Savio kempingből a San Simeon Piccolo templomhoz nagyon festői: miután elérte a Punta Sabbioni kikötőt – busszal, kerékpárral vagy autóval, igény szerint – csak fel kell szállnia a kompra Velence – San Zaccaria irányába (egy kőhajításnyira a Szent Márk tértől!). Innen választhat egy kellemes, kb. 30 perces sétát, vagy felszállhat egy másik vaporettóra a Canal Grande-n, amely elviszi a Santa Lucia pályaudvar megállójáig, közvetlenül a San Simeon Piccolo templommal szemben.
A kempingben töltött tartózkodás során ennek az építészeti gyöngyszemnek a meglátogatása lehetőséget nyújt arra, hogy Velence egy szokatlan és lenyűgöző oldalát fedezze fel, távol a legnépszerűbb turistaútvonalaktól, de tele történelemmel és spiritualitással.